Misztérium?


Te is csak a filmekből, könyvekből ismered a tőzsdét? Számodra is átláthatatlan, misztikusnak tűnő dolog? Egy hely, ahol vagyonokat lehet veszíteni, vagy ha szerencsés az ember, itt gazdagodhat meg szinte pillanatok alatt? El sem tudod képzelni, hogyan működik? Pedig hidd el, a tőzsdéről szóló történeteknek, filmeknek van alapja: a tőzsdei befektetések kockázatosak, de a magas kockázat mellé magasabb hozamok is párosulnak.

Ismerd meg a tőzsde világát!!

Mi is a tőzsde?

Hétköznapi nyelven fogalmazva a tőzsde egy piac, ahol értékpapírokkal, indexekkel, devizával, illetve különböző termékekkel lehet kereskedni. A tőzsdén is  vannak eladó és vevők, az áruk pedig az értékpapírok pl. részvény, amely a legismertebb értékpapír, amely tulajdonviszonyt testesít meg. Tehát, ha Te egy részvényt vásárolsz, akkor az adott részvényt kibocsátó vállalatban szerzel tulajdonrészt. A tőzsdei kereskedés szigorúan szabályozott, és ma már elektronikus. Ha kereskedni akarsz, ezeket a szabályokat meg kell ismerned, illetve egy brókercégre is lesz szükséged, mivel csak brókercégen keresztül adhatsz tőzsdei megbízást. Ma már a brókercégeknek is fejlett számítógépes rendszerük van, így akár otthonról, számítógép és internet segítségével, brókerek nélkül is kereskedhetsz.

Miért bocsátanak ki részvényt a vállalatok?

Játszásiból gondoljuk azt, hogy Te egy vállalkozó vagy és úgy döntesz, hogy vállalatot alapítasz,de ehhez  tőkére (pénzre) van szükséged. Honnan szerzel pénzt? Erre két lehetőséged van. Az egyik, hogy kölcsön kérsz valamelyik banktól, s a felvett kölcsön után kamatot fizetsz. A másik lehetőséged, hogy részvényeket bocsátasz ki, amelyekért pénzt kapsz, de cserébe a részvények által más is tulajdonrészt szerez a vállalatodban.

Láthatod, hogy amikor részvényt vásárolsz, megszerezed egy vállalatnak a tulajdonrészét, s erről egy igazolást kapsz. Ez a részvény. Nem kölcsön adod a pénzed, hanem a pénzed a vállalat tőkéjét fogja növelni, a pénzedet nem is fogják visszafizetni, csak ha eladod a „részed”.

Hogyan irányít sok tulajdonos egy vállalatot?

A vállalattal kapcsolatos legfontosabb döntésekben a közgyűlés hoz határozatot. Ha Te kellő számú részvénnyel rendelkezed, akkor a cég irányításába is beleszólhatsz.(pl a MOL, Richter, OTP…stb nagyobb cégeknél ehhez hatalmas vagyonnal kell rendelkezned J). Te, mint részvényes tulajdonrészed arányában.szavazati joggal rendelkezel.(Általában a részvények többsége stratégia, illetve intézményi befektetők kezében van, így a kisbefektetőknek esélyük sincs a vállalatot érintő döntésekbe való beleszólásra.)

Hogyan lesz ebből hasznod, mint befektetőnek?

Ha sikeres és magas profitot produkál a vállalat, akkor az dönthet úgy, hogy osztalékot fizet a részvényeseinek, vagy visszaforgatja a nyereséget (profitot). Ha ez utóbbi lehetőséget választja, akkor a nyereségből származó beruházások, fejlesztések jó esetben még nagyobb profitot eredményeznek, ezáltal a részvények felértékelődnek a piac számára. Így ha nem fizet a vállalat osztalékot, akkor Te, mint részvényes az árfolyam különbözeten realizálhatsz nyereséget.

Hogyan működik tőzsde?

Vannak a piaci szereplők: az eladók (pl a vállalatok), akinek van valamilyen termékük (pl.: a részvény), és el akarják azt adni, s az a céljuk, hogy minél drágábban adják azt el. De ha a piaci árnál magasabb áron kínálják, akkor azt az adott pillanatban nem tudják eladni, mert a vevőnek, Neked (a másik piaci szereplő) az a célod, hogy minél alacsonyabb áron vedd meg a részvényt. Mindaddig, amíg lesz alacsonyabb áron a részvényből, addig azt fogod megvenni. Láthatod, hogy az árnak nagyon fontos szerepe van, de a másik fontos tényező, hogy a piaci szereplők (vevők-eladók) közül kik vannak túlsúlyban. MERT, ha nagyon sok a vevő, akkor előbb utóbb elfogy az alacsony árú részvény (termék), és már csak a magasabb áron kínáló eladóktól veheted meg a terméket. Ha sok a vevő, akkor az eladók emelik az árat. Tehát ha a vevők vannak túlsúlyban, akkor emelkedik a termék ára. Fordított esetben, ha az eladók kerülnek túlsúlyba, akkor csökken a termék ára.

A vevők azért kerülnek túlsúlyba, mert a termék vonzóbb lesz számukra, azaz többen akarják megvenni.

Részvény esetén ez azt jelenti, hogy Ha egy vállalatról jó híreket kapnak a vevők pl.: jelentős profitnövekedés, piaci előnyhöz jutás, új találmány, technológia stb. várható, akkor több vevő fog érdeklődni a vállalat által kibocsátok részvények iránt.

Rossz hírek esetén (pl.: csökkenő profit, növekvő költségek, stb..) pedig kevesebben akarnak majd vásárolni, illetve részvénytulajdonosok igyekeznek megszabadulni a részvényeiktől, mert attól tartanak, hogy a jövőben kevesebbet fog érni annak értéke.

A tőzsdei befektetések éppen ezért kockázatosabbak, mert minden részvénynek van egy névértéke és van egy piaci ára. A névérték fejezi ki azt, hogy valójában mekkora tőke lett befektetve a vállalatba, de ennél a piaci ár az esetek többségében sokkal több. Ezért a tulajdonodban lévő részvényeket csak azon az áron (általában piac árat jelent) tudod eladni, amennyit a vevők hajlandóak érte adni.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tags: , , , , ,

hétfő, december 20th, 2010 Tőzsde

2 hozzászólás to Misztérium?

  1. Szia!

    Fantasztikusan érthető!

    Boldog karácsonyt, várom a következőket is!

    :)

    Vikica

  2. Bakóné Vikica on december 22nd, 2010
  3. Szia Kriszta!

    Kérdésem lenne: online módon hol tudok a tőzsde különböző fajaira (értékpapír, valuta, árutőzsde, aranyvásárlás) befektetni? Gondolom az informatika korában ez már megoldott, úgye?

    Köszönöm:)

    Vikica

  4. Bakóné Vikica on január 13th, 2011

Hozzászólás most!

*

Tudásanyagok

Az alapozáshoz:
1. Pénzügyi START
2. Sok kicsi sokra megy
"Kezdő" haladó: Befektetési 1x1" - e-könyv

Kiszállnál a mókuskerékből?

pénzügyi tanoda

Mi kell ahhoz, hogy ezt megtedd?

PÉNZ!!!!

A Pénzügyi alapozó c. könyv máris a TIÉD, ha megadod a neved és e-mail címed!
Mi is ez? Bővebben itt olvashatod!!

Valuta/devizaváltó

Felmérés

Hasznos infót kaptál?

View Results

Loading ... Loading ...

Idézetek

James Kurtz
“Az aggodalom nem képes megóvni bennünket a holnapi szomorúságtól, de meg tud fosztani minket a mai nap élvezetét?l.”
James Kurtz

Légy a Tanoda “nebulója” a Facebook-on is!!

Régebben írtam

Keresés