Rólam

Papszt Kriszta Ki vagyok én és miért hallgass rám?

Nő, anya, társ (és még szerencsére gyermek is).
E szerepkörökben van “dolgom” a pénzzel, de ezen kívül még munkakapcsolat is fűz hozzá.

Nőként és társként tudom, milyen és hogyan kell a háztartási pénzt beosztani, vásárolni jól, okosan, gazdaságosan. Anyaként fontosnak tartom a fiamat megtanítani a pénzkezelésre, arra, hogy a vágyairól ne lemondjon, hanem találja meg a helyes és jó „pénzügyi” utat a vágyai-álmai megvalósításához.

S hogy mi a munkakapcsolat? 15 évig dolgoztam hazánk egyik nagy bankjában (mivel ez itt nem a reklám helye, így nem nevesítem), ahol végigjártam a „szamárlétrát”, megismertem több üzletágat és közel 10 évig fiókigazgatóként irányítottam fiókokat. Ezen évek alatt egyensúlyoztam a bank managmentjének elvárásai és ügyfeleink igényei között. Ismerem a banki értékesítési nézeteket, gyakorlatot, ezért akkor is és most is arra törekszem, hogy korrekt tájékoztatást adjak pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban.

Saját gyermekem kapcsán kezdtem gondolkozni, hogy miként is alakultak úgy a dolgaim, hogy fontossá vált számomra a pénzügyi intelligencia fejlesztése. Rádöbbentem, hogy emlékeim szerint én sem tanultam az alap- és középfokú oktatási intézményekben semmit a pénzről, pénzkezelésről. Felsőfokú intézményben és az életben tanultam meg mindazt, amit tudok e témában. Tudom, hogy nagyon sokan csak álmodoznak, de álmaik megvalósításáról lemondanak egy sóhajjal kísért kézlegyintéssel „… úgy sincs miből!”. Mindezeken elgondolkodva, azért, hogy legyen pénzügyi “alapképzés”, így online (no és persze off-line is) szeretnék segíteni eligazodni a rengetegben. Ezért hoztam létre a Pénzügyi Tanodát s lettem alapító tagja a PIQ-koalíciónak.

Még itt találkozhatsz velem:

Anyazin, a magazin

Katt a képre, s máris olvashatod!!!penzugyitanoda

4+1 hasznos e-book és a titkos fejezet !!

penzugyitanoda

penzugyi_start

hitelcsapda

penzugyi_coaching

Kiszállnál a mókuskerékből?

pénzügyi tanoda

Mi kell ahhoz, hogy ezt megtedd?

PÉNZ!!!!

A Pénzügyi alapozó c. könyv máris a TIÉD, ha megadod a neved és e-mail címed!
Mi is ez? Bővebben itt olvashatod!!

Valuta/devizaváltó

Felmérés

Hasznos infót kaptál?

View Results

Loading ... Loading ...

Idézetek

Lafayette Ron Hubbard
"Minden terv, bármilyen átgondolatlan is, bátran végrehajtva többet ér, mint a tétlenség."
Lafayette Ron Hubbard

Légy a Tanoda “nebulója” a Facebook-on is!!

Régebben írtam

Keresés