Pillecukor és Shawshank börtön

Miért van az, hogy az emberek többsége habozás nélkül feláldozza a holnapi biztos anyagi jövőt, a mai könnyű “élvezetekért”??

Ezt a kérdést a pszichológusok már régen tanulmányozzák. A leghíresebb ilyen kísérlet a Pillecukor-teszt, (Marshmallow experiment) amit még az 1960-as években végzett Walter Mischel pszichológus a Stanford egyetem óvodájában. A kísérlet során négyéves gyerekek kaptak egy szem pillecukrot (amit mindegyikük nagyon szeretett) azzal a felhívással, hogy megehetik, de ha várnak az evéssel még 20 percet, akkor kapnak még egy második cukorkát is.

Amint láthattad voltak gyerekek, akik rögtön megették a cukrot, és voltak, akik képesek voltak önként kivárni a 20 percet és így kaptak még egy cukorkát.

A kísérlet egy hosszú utánkövetéssel folytatódott. A teszten résztvett gyerekek élete teljesen különböző módon folytatódott. A gyerekeket egész felnőtt korukig nyomon követték, és kiderült, a várakozni képes négyévesesek, felnőtt korukra sokkal sikeresebb, lelkileg stabilabb, iskolában messze jobban teljesítő felnőttek lettek.

Mi a tanulság?

Legyen saját startégiád, s tudd, mi következik holnap!

A trénerek általában, azzal kezdik mondandójukat, hogy az embernek célokkal kell rendelkeznie, különben csak van az életben és évtizedeken keresztül nem jut előbbre, vagy ha sikerül is egyről a kettőre jutnia, nem veszi észre, hiszen nem regisztrálta, hogy elért egy következő lépcsőfokot az életében.
Nincs ez másként a pénzügyekkel sem. Ha vannak kitűzött céljaid, az agyad automatikusan azon dolgozik, hogy megkeresse azokat a módokat, lehetőségeket, amelyekkel közelebb kerülhetsz céljaidhoz, illetve meg tudod valósítani azokat.

Mik lehetnek célok?

Íme, az Ügyfeleim által megfogalmazott 10 leggyakoribb cél:

1. Privát nyugdíjkiegészítés megteremtése, valódi nyugdíj
2. Gyermekek önálló életkezdésének támogatása
3. Pénztartalék képzése váratlan eseményekre, lehetőségekre
4. Tartalékolás az esetleges egészségi problémák esetére
5. Autó vásárlás, csere
6. Önálló otthonteremtés
7. Saját, gyermekek, unokák házasságára gyűjtés
8. Gyerekek, unokák taníttatásához tartalék képzése
9. Halál esetén tőke hátrahagyása a szeretteinek
10. Tőkejövedelem elérése

hosszútávú tervezés
Minden cél elérhető tervezéssel! Hosszútávú terveidet jól átgondolt stratégiával érheted el. Ennek legjobb példája “A remény rabjai” című film.

Ha nem láttad, mindenképpen nézd meg! Arról szól, hogy egy férfit életfogytiglanra ítélnek a felesége megöléséért, amit nem is Ő követett el. Több, mint 20 évet ült, de egyik reggelre eltűnt. Megszökött. A szép az, hogy a börtönparancsnok könyvelőjeként rengeteg pénzzel távozik a Shawshank börtönből, melyből élete hátralévő részében a tengerparton él és kis vállalkozást alapít. Hogy szökött meg? Egy ember nagyságú alagutat vájt a falba, melynek a törmelékét a zsebében hordta ki folyamatosan, apránként a napi séták közben az udvarra. 20 évébe telt. Ha 1 év alatt kellett volna mindezt véghez vinnie, soha nem sikerült volna, de egy jól átgondolt tervvel kijutott.

(A filmből – angol és magyar nyelvű – részleteket láthatsz itt.)


penzugyi_coaching


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tags: , , , ,

hétfő, április 18th, 2011 Pénzügyi intelligencia

Vélemény?

Hozzászólás most!

*

Tudásanyagok

Az alapozáshoz:
1. Pénzügyi START
2. Sok kicsi sokra megy
"Kezdő" haladó: Befektetési 1x1" - e-könyv

Kiszállnál a mókuskerékből?

pénzügyi tanoda

Mi kell ahhoz, hogy ezt megtedd?

PÉNZ!!!!

A Pénzügyi alapozó c. könyv máris a TIÉD, ha megadod a neved és e-mail címed!
Mi is ez? Bővebben itt olvashatod!!

Valuta/devizaváltó

Felmérés

Neked van hiteled?

View Results

Loading ... Loading ...

Idézetek

Lafayette Ron Hubbard
"Minden terv, bármilyen átgondolatlan is, bátran végrehajtva többet ér, mint a tétlenség."
Lafayette Ron Hubbard

Légy a Tanoda “nebulója” a Facebook-on is!!

Régebben írtam

Keresés