Te melyik skatulyából lógsz ki?


Mottó: Senki sem gyömöszölhető bele egy tipológiai dobozba, de mindenki egy ilyen dobozból lóg ki!
Egy vizsgálat  során a résztvevőket arra kérték, hogy karikákat dobáljanak egy oszlopra. Volt, aki odament szinte az oszlophoz, és ráejtette a karikákat. Más olyan távolról próbálta rádobni az oszlopra a karikákat, ahonnan senkinek nem sikerülhetett.
S volt, aki egy kérdéssel kezdte: Lehet próbát dobni? Az igenlő válaszra néhány próba után olyan távolságra helyezkedett az oszloptól, ahonnan még rádobálhatta a karikákat, ha mindent jól csinált.

Igen, ő a sikerorientált. Az oszlop mellé álló és a világ végéről dobálózó pedig egyaránt kudarckerülő volt. (A kudarc ugyanis mindkét esetben kizárva; az utóbbinál egyszerűen azért, mert ilyen távolról biztos, hogy senki nem tudja rádobni a karikát az oszlopra, tehát nem égő, hogy ő sem… Azért ez sajátos logika, nem?)

De haladjunk csak szépen sorban.

1. A sikerorientált

személyre a személyiségjegy nevéből fakadóan az a jellemző, hogy feladat-helyzetben és,-vagy kritikus szituációban a sikerre tör. Ezt megkönnyíti, hogy – mivel a sikerorientáltság egy masszív attitűdként működik benne – vannak “előzmények”, amelyek emlékképét felidézve hat az a meggyőződése, hogy mint a múltban volt, most is sikeres lesz.

Ez a meggyőződés oly módon képes csökkenteni az egyébként benne is fellépő aggályoskodást, hogy abból csak egy könnyű izgalom, feldobottság marad, ami kifejezetten elősegíti a célszerű viselkedés megszervezését és kivitelezését. Ettől persze még pozitívabb lesz emberünk én-képe, egy újabb sikerről szóló emlékkép keletkezik és raktározódik el agyában, várva, hogy a következő feladat-helyzetben aktivizálódhasson…

A feldobottság mást is tesz: hatására hősünk még alkalmasabb lesz arra, hogy ne csak célszerű, de originális, elegáns, a nézőket egyszerűen lenyűgöző megoldást találjon. A siker és annak tudata, ahogy a többiek ezt elismerték, persze újabb emlékkép formájában kerül elraktározásra, várva, hogy a következő feladat-helyzetben segítse… stb.

Emberünk így nemcsak azt tanította-tanítja magának, hogy ő mindig sikeres, hanem azt is megtapasztalja, hogy a többiek ezért egy kicsit irigylik is, nemcsak elismerik. Ez azért említendő, hogy érthető legyen: a sikerorientált-személyiség önértékelésének feltétele, hogy érzékelhesse a többiek irigységgel vegyes csodálatát. A show tehát egy kicsit nekik is és ezért szól.


2. A kudarckerülő beállítottságú személyiség is egy spirál mentén tevékenykedik, de az úgy hat, mint a gödörbe esett kutya kaparása: minél jobban kapar, annál mélyebb lesz a gödör. A múltra gondol feladat-helyzetben és- vagy kritikus szituációban ő is, de ő azért, hogy nehogy megint ugyanúgy befürödjön, illetve, hogy nehogy úgy járjon, mint a szomszéd a múltkor…

A kudarckerülő tehát azért veszít rengeteg időt, energiát és persze pénzt is, mert – mondjuk ki – ambivalens a helyzettel kapcsolatban: görcsösen, nemegyszer bármi áron el akarja kerülni a kudarcot. A tudatos szinten csak arra koncentrál, azért hoz áldozatot: mond le elérhető célokról, elégszik meg langyos sörrel és hideg levessel, hogy elkerülje a nagyobb rosszat. Ám a tudattalanban elfogadja, “bevállalja” a sikertelenséget: a kudarcot – a viselkedése ettől ambivalens.

Tehát:

Ha sikerorientált személy vagy, vedd észre azt a szirén-hangot, amely azt búgja, hogy “Látod, megint belesápadnak az irigységbe az ügyetlenek, a nímandok – egyszerűen nagyszerű vagy, bár szerény, mint a zsenik általában…”. Vedd észre, és ne engedd elhinni, bensővé válni ezt a rossz dumát. Azért törekedj új és elegáns sikerekre, hogy edzésben légy, hogy fejleszd magad, és vállalj inkább az elismerés-bezsebelés másnak is hasznos formáját: a példaadást s a tanítást.

Ha pedig kudarckerülő vagy, tanuld meg a fél pohár víz pozitív meghatározását: ne azért keseregj, hogy már csak egy fél pohárnyi vized van, hanem tudj örülni annak, hogy még félig van a poharad vízzel! Más szavakkal, fordíts 180 fokot az attitűdödön: ne a kudarcot kerüld, hanem a sikerre koncentrálj. A “Csak el ne rontsam” helyett a “Meg tudom tenni” vezessen.

Ha az akarat és a képzelet versenyre kel, mindig a képzelet győz. Vagyis hiába akarod a jót, ha a rosszat képzeled el, mint várható fejleményt. És: ahelyett, hogy a kudarcot akarjad elkerülni, képzeld el, hogy sikeres vagy (nem leszel, lennél, de jó lenne – hanem így: vagy; jelen idő, kijelentő mód), és viselkedj is úgy, ahogy egy sikeres embertől elvárható.

Válaszolj ezekre a kérdésekre  és ki fog derülni, Te melyik dobozból lógsz ki! :-)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tags: , , , , ,

szerda, szeptember 1st, 2010 Önismeret

6 hozzászólás to Te melyik skatulyából lógsz ki?

  1. “ne azért keseregj, hogy már csak egy fél pohárnyi vized van, hanem tudj örülni annak, hogy még félig van a poharad vízzel!”

    Ez a mondat nagyon tetszik!! most pedig megcsinálom a tesztet :-)

  2. Judit on szeptember 2nd, 2010
  3. Eredmény?

  4. Papszt Kriszta on szeptember 2nd, 2010
  5. Szerinted ennek a két típusnak van ötvözete? Én úgy érzem, hogy mindkettőbe beletartozom egy kicsit. Próbálok azért a Sikerorientált típus felé evezni.
    Olvasni foglak folyamatosan, hogy meglegyen a “hátszél”…. ;)

  6. Móni on szeptember 5th, 2010
  7. Szerintem tanulható! :-)

  8. Papszt Kriszta on szeptember 5th, 2010
  9. Kitöltöttem a kérdőívet, de könnyebb dolgom lett volna ha rádiógombos válaszok közül választhattam volna, az igen /nem válaszok sokkal nehezebben érthető formát adtak a válaszoknak.

  10. Judy on október 18th, 2010
  11. Kedves Judy,
    köszönöm az észrevételt! :-)

  12. Papszt Kriszta on október 18th, 2010

Hozzászólás most!

*

Tudásanyagok

Az alapozáshoz:
1. Pénzügyi START
2. Sok kicsi sokra megy
"Kezdő" haladó: Befektetési 1x1" - e-könyv

Kiszállnál a mókuskerékből?

pénzügyi tanoda

Mi kell ahhoz, hogy ezt megtedd?

PÉNZ!!!!

A Pénzügyi alapozó c. könyv máris a TIÉD, ha megadod a neved és e-mail címed!
Mi is ez? Bővebben itt olvashatod!!

Valuta/devizaváltó

Felmérés

Neked van hiteled?

View Results

Loading ... Loading ...

Idézetek

Lafayette Ron Hubbard
"Minden terv, bármilyen átgondolatlan is, bátran végrehajtva többet ér, mint a tétlenség."
Lafayette Ron Hubbard

Légy a Tanoda “nebulója” a Facebook-on is!!

Régebben írtam

Keresés