Igen, ő a sikerorientált. Az oszlop mellé álló és a világ végéről dobálózó pedig egyaránt kudarckerülő volt. (A kudarc ugyanis mindkét esetben kizárva; az utóbbinál egyszerűen azért, mert ilyen távolról biztos, hogy senki nem tudja rádobni a karikát az oszlopra, tehát nem égő, hogy ő sem… Azért ez sajátos logika, nem?)

De haladjunk csak szépen sorban.

Ez a meggyőződés oly módon képes csökkenteni az egyébként benne is fellépő aggályoskodást, hogy abból csak egy könnyű izgalom, feldobottság marad, ami kifejezetten elősegíti a célszerű viselkedés megszervezését és kivitelezését. Ettől persze még pozitívabb lesz emberünk én-képe, egy újabb sikerről szóló emlékkép keletkezik és raktározódik el agyában, várva, hogy a következő feladat-helyzetben aktivizálódhasson…

A feldobottság mást is tesz: hatására hősünk még alkalmasabb lesz arra, hogy ne csak célszerű, de originális, elegáns, a nézőket egyszerűen lenyűgöző megoldást találjon. A siker és annak tudata, ahogy a többiek ezt elismerték, persze újabb emlékkép formájában kerül elraktározásra, várva, hogy a következő feladat-helyzetben segítse… stb.

Emberünk így nemcsak azt tanította-tanítja magának, hogy ő mindig sikeres, hanem azt is megtapasztalja, hogy a többiek ezért egy kicsit irigylik is, nemcsak elismerik. Ez azért említendő, hogy érthető legyen: a sikerorientált-személyiség önértékelésének feltétele, hogy érzékelhesse a többiek irigységgel vegyes csodálatát. A show tehát egy kicsit nekik is és ezért szól.

A kudarckerülő tehát azért veszít rengeteg időt, energiát és persze pénzt is, mert – mondjuk ki – ambivalens a helyzettel kapcsolatban: görcsösen, nemegyszer bármi áron el akarja kerülni a kudarcot. A tudatos szinten csak arra koncentrál, azért hoz áldozatot: mond le elérhető célokról, elégszik meg langyos sörrel és hideg levessel, hogy elkerülje a nagyobb rosszat. Ám a tudattalanban elfogadja, “bevállalja” a sikertelenséget: a kudarcot – a viselkedése ettől ambivalens.

Tehát:

Ha sikerorientált személy vagy, vedd észre azt a szirén-hangot, amely azt búgja, hogy “Látod, megint belesápadnak az irigységbe az ügyetlenek, a nímandok – egyszerűen nagyszerű vagy, bár szerény, mint a zsenik általában…”. Vedd észre, és ne engedd elhinni, bensővé válni ezt a rossz dumát. Azért törekedj új és elegáns sikerekre, hogy edzésben légy, hogy fejleszd magad, és vállalj inkább az elismerés-bezsebelés másnak is hasznos formáját: a példaadást s a tanítást.

Ha pedig kudarckerülő vagy, tanuld meg a fél pohár víz pozitív meghatározását: ne azért keseregj, hogy már csak egy fél pohárnyi vized van, hanem tudj örülni annak, hogy még félig van a poharad vízzel! Más szavakkal, fordíts 180 fokot az attitűdödön: ne a kudarcot kerüld, hanem a sikerre koncentrálj. A “Csak el ne rontsam” helyett a “Meg tudom tenni” vezessen.

Ha az akarat és a képzelet versenyre kel, mindig a képzelet győz. Vagyis hiába akarod a jót, ha a rosszat képzeled el, mint várható fejleményt. És: ahelyett, hogy a kudarcot akarjad elkerülni, képzeld el, hogy sikeres vagy (nem leszel, lennél, de jó lenne – hanem így: vagy; jelen idő, kijelentő mód), és viselkedj is úgy, ahogy egy sikeres embertől elvárható.

Válaszolj ezekre a kérdésekre  és ki fog derülni, Te melyik dobozból lógsz ki!